Átfogó jogi reformra lenne szükség a víziközmű szolgáltatásban

 

Átfogó jogi reformra lenne szükség a víziközmű szolgáltatásban

A 2026-os országgyűlési választásokon elsöprő többséggel győzelmet arató Tisztelet és Szabadság Párt (TISZA) „A Működő és Emberséges Magyarország Alapjai” elnevezésű programja (Program) sok, és részeletes teret szentel a környezetvédelmi kérdéseknek, és ezen belül is kiemelt figyelmet fordít a vizek és a környezetvédelem kapcsolatára, valamint általában az olyan vízgazdálkodási kérdésekre, amelyek az éghajlatváltozásból eredő kihívásokkal kapcsolatosak.

Fájdalmasan kevés szó esik azonban a víziközmű szolgáltatásról és annak szükséges reformjairól, ezen belül is hiányzik az új kormány programjából egy fontos kifejezés, ami az elmúlt 16 év során sem kapott megfelelő hangsúlyt: ez a „vízkormányzás”.

Ha valaki veszi a fáradtságot és valóban elolvassa az új kormány programjának idevonatkozó rendelkezéseit, akkor láthatja, hogy a víziközmű szolgáltatással kapcsolatosan ott a zöld baloldal sztereotípiái ismétlődnek:

-          Magyarország vízhiányos ország

(Nem. Szerencsére nem. Egyes részein, így pl. a Dél- Alföldön katasztrofális a vízhiány, míg egyes részein, pl. Dunántúli-középhegységben Gerecsében, a Vértesben stb. még kifejezetten jó a helyzet.)

-          A jelenlegi bajok okozói elsősorban az akkumulátor gyárak.

(Az akkumulátor gyárak valóban rendkívül nagy problémát jelentenek, a vélt vagy valós környezetszennyezések mellett az idejutó víz nagy része ugyanis teljesen elvész, ugyanakkor az akkumulátor gyárak működtetéséhez nem szükséges ivóvíz, elegendő szürke vizet használni. Ténylegesen nem tudunk olyan esetről, hogy az akkumulátor gyárak telepítése a víziközmű-szolgáltatásban fennakadásokat okozott volna. A magyarországi akkumulátor gyárak esetében jóval inkább az ellenőrzés és a szabályozás politikailag szándékosan megakadályozott hiánya okozott problémákat.)

-          A víziközművek elöregedtek, és a rekonstrukciójuk elmaradt.

(Ez teljesen igaz, de 25 évvel ezelőtt is ez volt a helyzet.)

Visszatérve a Programhoz: a vízgazdálkodással kapcsolatos tekintélyes mennyiségű következtetéshez és vállaláshoz képest a Program víziközmű-szolgáltatással kapcsolatosan az csak az alábbi megállapításokat teszi:

„A víziközművek állapota katasztrofális, az ivóvízhálózat elöregedett.

» A vízkivételek és a szennyező anyagok nyomon követése elégtelen; az országos laborhálózatot leválasztották a környezetvédelmi hatóságról, és az nem működik megfelelően.

»  Az ivóvízhálózat leromlott és korszerűtlen; a hálózati veszteség hatalmas (15–60%!), 14 év alatt közel 2,3 milliárd m³országosan.

»  A víziközművek korszerűsítésére 2–3 ezer milliárd forint lenne szükséges.”[1]

 

Az itt megállapítások kapcsán a Program az alábbi vállalásokat teszi:

Hosszú távon korszerűsítjük az ivóvízhálózatot.

» Hosszú távú ivóvízhálózat-korszerűsítési programot indítunk, évenkénti, érdemi finanszírozás mellett.

» Érdemben csökkentjük a hálózati vízveszteséget a költséghatékonyan elérhető és még elfogadható 15-20%-os szintig.

» Támogatjuk a települési vízvisszatartást, ennek beillesztését az építési szabályozásba és a települési rendezési tervekbe. Az önkormányzatokon keresztül forrást biztosítunk az esővízgyűjtők támogatására a lakosság részére.[2]”

Még néhány áttételesen a témához sorolható félmondaton kívül (nagy felhasználók vízkivételeinek mérése stb.) kívül más vállalás nem nagyon található a Programban, amely egyébként nem akar, vagy nem tud különbséget tenni a vízgazdálkodási feladatok és a víziközműves feladatok között.

Miközben a Program részeletesen foglalkozik az aszály okozta vízhiánnyal, és annak lehetséges kezelésével, de még a vízügy szervezetének átalakításával is, addig teljes mértékben hiányzik a víziközmű-szabályozás olyan koncepciója, amelynek keretében országos nagyságrendben lehetne az ivóvizet kormányozni, magyarán szólva annak a módja, hogyan lehet odavinni a vizet onnan ahol van, oda ahol nincs.

A Program által részletesen taglalt ökológiai programok (vízmegtartás, öntözés stb.) rendkívül tiszteletre méltóak, ugyanakkor ezek átfutási ideje évtizedes nagyságrendű.

 A víziközművek esetében a szolgáltatás kimaradása perceken belül okoz problémát.

A vízhiányos területekre most kell vizet juttatni az embereknek, és most kell gondoskodni a szennyvíz elszállításáról, és ártalommentes elhelyezéséről.

Sajnos ma már világosan látjuk, hogy nincs vesztegetni való időnk: A rendelkezésünkre álló ivóvízkészletekkel, kellő nemzeti összefogás mellett még megvalósítható egy olyan vízkormányzás, amely biztosítja, hogy az elkövetkező generációk emberhez méltó életet tudjanak élni Magyarország területén.

Tegnap még csak a sci-fi filmek közkedvelt sztereotípiája volt, de mára tény, hogy a XXI. század második felének győztesei (túlélői?) azok az országok lesznek, amelyek meg tudják oldani a vízellátási problémákat, és ebbe nemcsak a vízgazdálkodási és a környezetvédelmi problémák, de a víziközmű-szolgáltatási problémák is beletartoznak. Sőt, szerintem ezek a legsürgősebbek.

A víziközmű-szolgáltatás helyzete átfogó reformokat követel, amelyeknek politikai, gazdasági, műszaki (főleg hidrológiai), és végül jogi kérdései vannak.

Aki bármilyen szinten jogalkalmazóként ezzel foglalkozik annak világos, hogy a 2011-ben megalkotott víziközmű törvény mára teljesen elvesztette integritását. Tele van lyukakkal, a szó átvitt és szó szerinti értelmében is (üresen tátongó §-ok tömkelege).  A gazdasági vagy szolgáltatói lobbyk „furakodásának” eredményeként a törvény felépítése elvesztette logikáját, és egy laikus személynek esélye sincs arra, hogy kiigazodjon benne.

Új törvényi szabályozásra lenne tehát szükség, lehetőség szerint olyanra, amely világosan elhatárolja a vízgazdálkodási kérdéseket és a víziközmű-szolgáltatási kérdéseket, és így egy helyre telepít minden szabályozást, amely a víziközmű-szolgáltatással függ össze. (Példának okáért a házi szennyvíztisztítók kérdésköre, a tengelyen szállított szennyvíz kérdésköre, a víziközmű társulatok működése és tevékenysége.)

Természetesen ezt megelőzően meg kellene hozni egy politikai döntést egy alapvető, ha úgy vesszük szó szerint alkotmányos kérdésben: Mi a víz?

Egy árucikk, amelyhez kapcsolódik egy szolgáltatás és annak van egy ára, vagy egy alapvető jog, amelyhez a hozzáférést akár veszteségek árán is biztosítani kell mindenkinek?

Mindkét kérdésre adható logikus válasz, de ennek a döntésnek a tükrében kell átgondolni olyan részletkérdéseket, mint az állami integráció, az ellátási kötelezettség, a szolgáltatási kötelezettség, a fejlesztés joga vagy kötelezettsége, de akár a privatizáció lehetősége, vagy tilalma.

Az alapvető koncepcionális döntés tükrében kell meghatároznia vízbázisok tulajdonjogi helyzetét, és az azokhoz történő hozzáférést, valamint a vízkormányzás legfontosabb elemeinek a regionális gerincvezetékek megépítésének, és üzemeltetésének kérdéseit.

Sallustius római történetíró mondta: "Priusquam incipias, consulto”, vagyis mielőtt cselekszel, tanácskozz/tervezz!

Ennek a tervezésnek az első fázisa a jogi reform kell hogy legyen, amely kijelöli az irányokat, amelyeket a cselekvésnek követnie kell, és nem a szabályozásnak kellene utólag kullogni a gyakorlat után.

Ahogyan a római jogászok mondták: „A törvény a cselekvés zsinórmértéke”.

Ezért hangsúlyoztam eddig is, és ezért fogom továbbra is minden esetben leírni, a víziközmű-szolgáltatásnak, és tágabb értelemben vett vízügynek, a politika felett álló nemzeti ügynek kellene lennie, hogy lehetővé tegyük az életet a jövő nemzedékei számára.

Ellenkező esetben teljesen demokratikusan fogunk valamennyien szomjan halni az összes politikai meggyőződésünkkel együtt.

 

kelt: Budapest, 2026. 05. 05.

Dr. Szabó Iván LLM

ügyvéd

 

---

[1] A Működő és emberséges Magyarország alapjai „Zöld Magyarország” 212. oldal

[2] A Működő és emberséges Magyarország alapjai „Zöld Magyarország” 214. oldal