Erőfölényben van-e a Fővárosi Vízművek?

 

Erőfölényben van-e a Fővárosi Vízművek?

 

Az most már közismert, hogy 2024. január 1-től a nem lakossági felhasználók (közkedvelt nevükön a közületek) vonatkozásban jelentősen növekedett a víz,- és csatornaszolgáltatás díja.

Van azonban egy terület, ahol, ha úgy tetszik „a hóhért akasztják”, vagyis maguknak a víziközmű szolgáltató cégeknek is jelentősen megnőhet a víz- és csatornaszolgálatás díja, ez pedig az ún. kapcsolódó szolgálatatások területe. Emlékeztető: ezek azok a szerződések, amelyek során a víziközmű cégek egymásnak adnak át ivóvizet, vagy egymástól vesznek át és/vagy tisztítanak meg szennyvizet.

Korábbi írásomban (https://www.linkedin.com/posts/iv%C3%A1n-dr-szab%C3%B3-llm-05229173_a-f%C5%91polg%C3%A1rmester-helyettes-kiharcolta-a-nem-activity-7153039491367084032-QRbf?utm_source=share&utm_medium=member_desktop) már foglalkoztam azzal, hogy 15 éve a legátütőbb reformot a vízdíjak és rekonstrukciós fedezetetek terén éppen az a harc indította el, amely az átadási árak módosítására indult meg a Főváros és az agglomeráció között.

Kétségtelen tény, hogy az új díjak, valamint a felállított új pénzügyi alapok jelentősen javítják, vagy remélhetőleg javítani fogják a legtöbb víziközmű szolgáltató cég helyzetét. Feltehetően körülbelül egy év múlva fogjuk látni, hogy ezek a reformok elérték-e a céljukat.

Ugyanakkor számos, az agglomerációban tevékenykedő cég már most jelezte, hogy bár az új díjak és az Ellentételezési Alap által juttatott pénzeszközök ellenére sem oldódnak meg a problémái, mivel a Fővárosi Vízművek Zrt. jelezte, hogy az eddigi átadási árakat jelentősen megemeli. (Van olyan Pest vármegyei szolgáltató, ahol ez az érték a háromszorosára emelkedne.) Ennek eredményeként viszont a megemelt díjak, és az Alapból kapott támogatás ellenére sem tudják jelentősen csökkenteni a veszteségeiket.

Ahogy a korábbi cikkemben is említettem, ez nem teljesen igaz, hiszen a Víziközmű törvény tartalmaz egy felmondási tilalmat, amely szerint ezeket a szerződéseket nem lehet felmondani, ha felmondás a fizetésre kötelezett félnél (az a szolgáltató, amelynek átadják a vizet, vagy amelyiktől átveszik a szennyvizet) jogszabályon, vagy hatósági határozaton alapuló kötelezettég teljesítését veszélyeztetné. A törvény ilyen kötelezettség veszélyeztetésének tekinti, ha az átadási szerződés az adott szolgáltatási terület műszaki körülményeinek egyedi adottságai miatt elengedhetetlen a szolgáltatások fenntartsa érdekében.

Nagyon fontos, hogy mindaddig, ameddig a Felek meg nem egyeznek a szerződés módosításában, addig a törvény hatálybalépése előtt megállapított árat kell alkalmazni, amely lényegében a 2023. január 31-i árat jelenti.

Csakhogy a felmondási tilalom nem garancia arra, hogy a szolgáltatást nyújtó ne kezdeményezze a szerződés megszüntetését!

 A felmondási tilalom egy bizonyítandó tény, amit a bíróságon meg is lehet dönteni, tehát a szolgáltatásra kötelezett fél bizonyíthatja, hogy a szerződés (végső soron magának a szolgáltatásnak) megszüntetése nem veszélyezteti az ellátásbiztonságot (pld. mert a másik fél több átadás-átvételi ponttal, esetleg saját vízbázissal, saját szennyvíztisztítóval stb. rendelkezik). Nyilvánvalóan az sem várható el, hogy egy szerződést – amely az új szabályozás által most már egy szabadáras kereskedelmi szerződés lett – 2013-as árakon tartson fenn egy gazdasági társaság, amelynek el kell számolnia a tulajdonosai felé.

Amennyiben tehát egy áralku során a két víziközmű cég nem tud megállapodni, akkor a szolgáltatásra kötelezettnek joga van arra, hogy a szerződés megszüntetését kezdeményezze, ha úgy véli, hogy azzal nem sérti a felmondási tilalmat. Feltehetően egy ilyen per több évet is igénybe venne, hiszen mindkét fél szakértők bevonásával igyekezne bizonyítani az igazát, ám, ha végül az átadó szolgáltató részéről eredményesen zárul a per, akkor az általa követelt megemelt árat a felmondás időpontjára visszamenően is érvényesítheti.

Lehetőség van azonban a bírói úton kívül egy másik jogorvoslati lehetőségre, ha a fizetésre kötelezett túlzónak tartja az áremelést, ez pedig a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) eljárása.

A tisztességtelen piaci magatartás és versenykorlátozás tilalmáról szóló 1996. évi LVII. törvény (Tpvt.) 2.§-a tiltja, hogy a gazdasági tevekénységet az üzletfelekkel, és a versenytársakkal szemben az üzleti tisztesség megsértésével folytassák. Ezen belül is a Tpvt. 21.§-a tiltja a gazdasági erőfölénnyel történő visszaélést, amely megvalósulhat tisztességtelen ár megállapításával, amely esetünkben a túlzó árat jelenti.

Nem lehet tisztességtelen piaci magatartásról beszélni, ha azt valamilyen állami aktus idézi elő, tehát hatósági árak esetében ez a kérdés fel sem merülhet. (Ha tehát egy cég képviselőjének eszébe jutna, hogy ennek a cikknek a hatására a GVH-hoz forduljon az emelt díjak miatt, akkor azt nyugalomra inteném: az hatósági ár, amiatt nem lehet eljárást kezdeményezni.)

Az átadási árak tekintetében éppen 2024. január 1-től hatályos módosítások helyezték a víziközmű szolgáltató cégeket a Tpvt. hatálya alá azzal, hogy az ágazati miniszter ármegállapító jogköre ebben a kérdésben megszűnt, és a felek gyakorlatilag szabadon állapodnak meg az árakban.

Ugyanakkor az, hogy egy cég emelni kívánja a díját, önmagában még semmilyen jogellenességet nem okoz, hiszen erre minden piaci szereplőnek joga van. Ahhoz, hogy ennek a magatartásnak egyáltalán felmerüljön a jogellenessége, az kell, hogy a piacon az adott cég erőfölényben legyen.

Egy cég akkor van gazdasági erőfölényben, ha a piaci magatartásának meghatározásakor (például az árai megállapítása során) nem kell figyelembe venni üzletfeleinek vele kapcsolatos piaci magatartását. Tipikusan ilyen helyzet a monopólium, amikor a monopol helyzetben lévő piaci szereplő magasabb árat szabhat (például azért, mert az adott terméket csak ő árusítja), mint amekkorát az üzlettárs megfizethetne érte.

A víziközmű szolgáltatás úgynevezett természetes monopólium, amely egyébként a „társadalmilag hasznos” monopóliumok közé tartozik, hiszen az államilag megállapított szolgáltatási területen az adott víziközmű szolgáltató kizárólagosan jogosult az ivóvíz- vagy szennyvízszolgáltatás (legtöbbször egyszerre mindkettő) nyújtására. Éppen ezért a GVH már gyakran büntette meg a víziközmű szolgáltató cégeket azért, mert egyes kizárólag általuk nyújtott, de nem hatósági áras szolgáltatásokat túl magas áron nyújtottak.

Jelen esetben azonban nem olyan szolgálatásról van szó, amely értelemszerűen természetes monopólium fogalma alá esik, mivel ezt az árut, illetve szolgáltatást a vízmű nem a hatóságilag meghatározott szolgáltatási területén nyújtja.

Nem feltétlenül igaz tehát, hogy a szolgáltatás nyújtására kötelezett víziközmű cég a releváns piacon erőfölényben van, tehát, hogy a fizetésre kötelezett fél csak tőle tudja megrendelni az adott árut (esetünkben az ivóvizet), vagy szolgáltatást (szennyvízelvezetés és/vagy tisztítás), illetve hogy azt csak jelentősen drágábban tudná máshonnan beszerezni.

Önmagában az erőfölény megléte (ami valószínűleg számos esetben azért igazolható lenne) még nem jelenti azt, hogy a szolgáltatást nyújtó fél tisztességtelenül járt el az árak megállapítása során.

A GVH eddigi gyakorlata alapján megállapítható, hogy az áremelést akkor tartja tisztességtelennek (túlzónak), ha az meghaladja a vállalkozás gazdaságilag indokolt költségei és a befektetés adott szakmát jellemző kockázatával arányban álló hozam alapján keletkező (tisztességes) nyereség összegét. A GVH a túlzó ár megállapításánál széleskörű vizsgálatot folytat le, ennek során felméri, hogy melyek voltak az erőfölényben lévő piaci szereplő gazdaságilag indokolt költségei és mennyi volt a normatív nyeresége. Ráadásul az adott piaci szereplő által alkalmazott árat különböző módszerekkel összeveti a versenyárral (például úgy, hogy más földrajzilag elkülönült szolgáltatók esetében vizsgálja az átadási árakat).

Felmerül a kérdés, hogy mit érthetünk a víziközmű szolgáltatás esetében a „tisztességes nyereség”, vagy „ésszerű nyereség” alatt? A Víziközmű szolgálatásról szóló 2011. évi CCIX. törvény 1.§ (1) k.) pontja szerint ugyanis a díjakat úgy kell megállapítani, hogy az indokolt költéségek megtérülése mellett erre is fedezetet nyújtsanak.

A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) ezzel kapcsolatban úgy foglalt állást, hogy az átadási szerződések vonatkozásban nincs olyan jogszabály, ami ezt meghatározná, hanem minden egyes esetben külön kell vizsgálni, hogy az adott szolgáltató által a releváns piacon történt áremelés összehangban van-e a szolgáltatásra kötelezett indokolt költségeivel. Ezek a költségek pedig rendkívül szerteágazóak lehetnek, tekintve, hogy jó eséllyel tíz éve nem került sor áremelésre, és az átadás kapcsán fejlesztési költségek merülhetnek fel stb. stb. Megjegyzendő, hogy a MEKH a 24/2023. (XII.13) EM rendelet (továbbiakban a Díjrendelet) értelmezése kapcsán kiadott egy állásfoglalást, mely szerint a Díjrendeletben hivatkozott „ésszerű nyereség” mértéke alatt a pozitív előjelű ROS-t (Return of Sales: adózott eredmény/értékesítés nettó árbevétele) de maximum 5%-t ért.

Erre vonatkozóan azonban kérdésemre a MEKH nagyon határozottan úgy foglalt állást, hogy az így kalkulált ésszerű nyereség kizárólag a Díjrendelet értelmezése kapcsán alkalmazható, kereskedelmi megállapodások vonatkozásában a költségek és a nyereség vizsgálata kizárólag egyedileg, minden szerződésre külön alkalmazandó.

Arra a kérdésre tehát, hogy Fővárosi Vízművek Zrt., vagy bármely víziközmű szolgáltató indokoltan emelte-e meg többszörösére az átadási árat, azt a választ adhatjuk:

Az attól függ…

Erőfölényben volt-e az áremelő a releváns piacon? Beszerezhető-e az ivóvíz, vagy elvezethető-e a szennyvíz máshová, jelentős ráfordítás nélkül?

Ha erőfölényben is van, akkor az áremelés összhangban van-e az átadással kapcsolatban indokoltan felmerülő költségekkel és az így elért nyereség üzletileg tisztességesnek tekinthető-e?

A fentiek alapján pedig egyáltalán nem ésszerűtlen, hogy az átadási árak akár háromszoros emelése is tisztességtelen piaci magatartást valósítana meg.

A jövő fogja eldönteni, hogy az átadási szerződések szabadárassá tétele jó döntés volt-e. Személyes véleményem az, hogy mindaddig, ameddig a teljes integráció nem valósul meg, addig ez a helyzet piaci feszültséget fog gerjeszteni. A 2024 előtti szabályozás (hatósági ármegállapítás) sokkal jobban szolgálta az ellátás érdekeit, ezért remélem, hogy a következő módosítás során ez is korrigálásra kerül majd.

 

Budapest, 2024. 03. 24.