A koncessziós üzemeltetés jogszabályi ellentmondásai

 

Átestünk-e a vízi(közmű)ló másik oldalára?

A koncessziós üzemeltetés jogszabályi ellentmondásai

 

Lovas nemzet lévén, híres szólásunk arra, hogy ha egy személy túlzottan megváltoztatja a viselkedését, akkor akár éppen az ellenkező eredményét éri el annak, amit akart: túl nagy erővel akar felugrani a nyeregbe, de ehelyett a ló másik oldalán találja magát. Esetünkben ráadásul ez a ló vízi, tehát széles háta van, jó nehéz lesz visszamászni oda, ahova el akartunk jutni.

Az alábbi cikkben arra kívánok rámutatni, milyen ellentmondások fedezhetők fel a víziközművek koncessziós üzemeltetése kapcsán az idevágó jogszabályokban.

A cikk terjedelme nem teszi lehetővé, hogy a koncesszió, illetve a koncessziós üzemeltetés valamennyi aspektusára kitérjek, ezért itt csak szigorúan a Víziközmű szolgáltatásról szóló 2011. évi CCIX. törvény (továbbiakban a Vksztv.) a Koncesszióról szóló 1991. évi XVI. törvény (továbbiakban: Koncessziós tv.) a Nemzeti Vagyonról szóló CXCVI. törvény (továbbiakban: Nvtv.) a közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII törvény (továbbiakban a Kbtv.), valamint a víziközmű szolgáltatásról szóló 2011. évi CCIX. törvény végrehajtására kiadott 58/2013. (II. 27.) Korm. rendelet (továbbiakban csak Vhr.) koncessziós üzemeltetésre vonatkozó rendelkezéseit elemzem, elsősorban a tulajdonosi struktúra és az engedélyeztetési eljárás ellentmondásai szempontjából.

A cikkben felvetett szabályozási ellentmondásokon kívül felmerült kérdésekről terjedelmi okok miatt most nem tudok értekezni, ezért csak példálózóan felvetek néhányat:

Nem tudunk itt kitérni arra a komplex problémakörre, ami az Nvtv., a Koncessziós Tv., a Vksztv., a Kbtv. és Vhr. alapelveinek együttes alkalmazásához kapcsolódik, főként az Európai Uniós elvárások kapcsán a Kbtv. 2016-os módosításával a „koncessziós beszerzés” kapcsán felmerülő jogi problémákra.

Szintén nem tudunk kitérni a koncessziós díj jogi helyzetének megítélésre, és annak felhasználási lehetőségeire.

Végezetül szándékosan nem érintem most a Koncessziós tv. 10/A. §-ban meghatározott pályázati lehetőséget.

Ezek a témakörök önmagukban is külön cikk tárgyát képezhetik, és amennyiben igény mutatkozik rá, úgy szándékomban áll külön munkákban foglalkozni velük.

A jelen cikk vitaindító gondolata, hogy 2011-ben a Vksztv. megalkotásánál az egyik elérendő cél a Magyarországon a ’90-es években lezajlott víziközmű privatizáció negatív tapasztalatainak ellensúlyozása volt.[1]

Azzal a kérdéssel, hogy mit értünk negatív tapasztalatok alatt, most nem kívánok foglalkozni, de ténykérdés, hogy az Nvtv. alapelveit szem előtt tartva a Vksztv. egyik nem titkolt szándéka volt, hogy a víziközmű üzemeltetésben elsősorban a nemzeti tulajdon (önkormányzati és állami) jusson szerephez. Hét évvel a törvény megalkotását követően most érdemes áttekintenünk, hogy ez a törekvés még mindig időszerű-e és az aktuális szabályozás kiállja-e a versenysemlegesség, és a gazdasági racionalitás próbáját.

2011-ben a Vksztv. a víziközművek üzemeltetése kapcsán addig kialakult jogi káoszt felszámolva, típuskényszert vezetett be a víziközmű vagyon üzemeltetésére vonatkozó szerződések vonatkozásában.

A Vksztv. 15. §. (2) az üzemeltetés szempontjából három szerződéstípust különböztetett meg: a bérleti- üzemeltetési szerződést, a vagyonkezelési szerződést, és a koncessziós szerződést. A típuskényszer biztosítása érdekében a Vksztv. az ellátási felelős és a szolgáltató közötti üzemeltetésre irányuló jogviszonyt a MEKH előzetes jóváhagyásához kötötte, és a Vhr. meghatározta az üzemeltetési szerződések minimálisan kötelező tartalmi elemeit.

A Vksztv. 16. §. (6) bekezdésébe foglalt, a tulajdonosi szerkezetre vonatkozó korlátozás teszi jelentőssé a koncessziós üzemeltetési konstrukciót:

A törvény korlátozza a víziközmű szolgáltató társaság lehetséges tulajdonosi körét, amikor az bérleti-üzemeltetési és a vagyonkezelési konstrukció kapcsán leszűkíti önkormányzati vagy állami tulajdonra[2], ráadásul akként, hogy az üzemeltetéssel érintett terület ellátásért felelősének abban tulajdoni hányaddal kell rendelkeznie. A törvény a korlátozásból annyi kivételt enged, hogy tulajdonosként ismeri el az állam és az önkormányzat, vagy ezek közös kizárólagos tulajdonában álló gazdasági társaságát is, valamint az esetlegesen fennálló munkavállalói résztulajdont nem tekinti kizáró tényezőnek. Kivételt képeznek ez alól azok a részben vagy egészben külföldi tulajdonban álló szolgáltatók, amelyek a Vksztv. 37.§ (3) bekezdésére tekintettel kaptak működési engedélyt.[3]

A jelen munka szempontjából ezen rendelkezéseknek itt azért van különös jelentősége, mert a rendelkezés “argumentum a contrarió”[i][4] értelmezése szerint a koncessziós üzemeltetési forma ezzel szemben lehetőséget ad a privát szektor közvetett és bizonyos mértékben közvetlen részvételének a víziközmű üzemeltetésben[5] nemcsak abban az értelemben, hogy nem kizárólagosan csak nemzeti tulajdont ismer el, de abban is, hogy nem feltétlenül várja el az adott ellátásért felelős részvételét az üzemeltető társaságban.

A víziközművek koncessziós üzemeltetésére vonatkozó rendelkezéseket a Vksztv. 27-28. § rendelkezései tartalmazzák, finoman szólva is „nem kauzisztikus” módon:

„27. § (1) A pályázat kiírója a koncessziós pályázat nyertesét koncessziós társaság alapítására kizárólag akkor kötelezheti, ha a megalapítandó koncessziós társaság a koncessziós szerződés keretében ellátandó terület vonatkozásában a 37. § (2) bekezdés d) pontja nem zárja ki a működési engedély kibocsátását.

(2) Az engedélyezési eljárásban a koncessziós eljárás nyertesének döntése eredményeként alapított koncessziós társasággal szemben a 37. § (2) bekezdés d) pontja nem kerül figyelembevételre, amennyiben

a) a koncessziós társaságot a 37. § (2) bekezdés d) pontjának figyelembe vételével kibocsátott működési engedéllyel rendelkező víziközmű-szolgáltató alapította, s annak szerződéses kötelezettségei teljesítéséért egyetemleges felelősséget vállalt, vagy

b) közös ajánlattevők esetén, közülük az a) pont szerinti működési engedéllyel rendelkező víziközmű-szolgáltató is tagja a koncessziós társaságnak, és annak szerződésszerű teljesítéséért egyetemleges felelősséget vállalt.

(3) A koncessziós szerződés - nem korábban, mint időtartamának felét követően - közös megegyezéssel, egy alkalommal, legfeljebb a koncessziós szerződés eredeti időtartamának felével meghosszabbítható.

28. § (1) Építési koncesszióra irányuló pályázat közös ajánlattevők által kizárólag akkor nyújtható be, ha közülük legalább egy rendelkezik víziközmű-szolgáltatói működési engedéllyel.

(2) Az építési koncesszióra irányuló szerződésnek az építési koncesszió keretében megvalósuló víziközmű tekintetében tartalmaznia kell az adott üzemeltetési szerződés e törvény felhatalmazása alapján kiadott kormányrendeletben meghatározott tartalmi elemeit is.”

Ha figyelembe vesszük, hogy a Vksztv. ezt az egyetlen lehetőséget hagyta meg magántőke bevonására a víziközmű üzemeltetésbe, akkor meglepő az a tömörség, ahogyan néhány mondattal rendezi a jogalkotó a kérdést.

Az alábbiakban kénytelen vagyok bemutatni, hogy a Vksztv. és a Vhr. nem tudja megfelelően kezelni azt, hogy a koncessziós üzemeltetés nem illeszkedik abba a klasszikus felállásába, amely az ellátásért felelős, a szolgáltató/üzemeltető és a konstitutív és deklaratív hatáskörökkel rendelkező MEKH közötti jogviszonyra épül fel.

Tegyük fel, hogy egy települési önkormányzat/ önkormányzatok vagy ezek társulása „valamilyen oknál fogva” úgy dönt, hogy a könnyen kezelhető bérleti-üzemeltetési szerződés, vagy a vagyonkezelési szerződés alkalmazása helyett a víziközművek üzemeltetésére koncessziós szerződést kíván kötni, illetve koncessziós beszerzési eljárást kíván lefolytatni, az adott ellátási területen. A “valamilyen oknál fogva” kifejezés persze némileg ironikus, hiszen a bérleti-üzemeltetési, vagy vagyonkezelési konstrukcióban elég mindössze egy jelképes tulajdoni hányadot szerezni, egy már működési engedéllyel rendelkező víziközmű szolgáltatóban közbeszerzési eljárás lefolytatása nélkül.[6]

A “valamilyen ok” nagy valószínűséggel az, hogy magántőke bevonását kívánják elérni, és ezért alkalmazzák azt az egyetlen üzemeltetési formát, amely lehetővé teszi a privát szektor megjelenését a víziközmű szolgáltatásban.  Persze a nemzeti tulajdonban álló szolgáltatók előtt is nyitva áll a lehetőség, hogy a koncessziós pályázaton részt vegyenek, sőt ez a forma akár vonzó is lehet számukra, mivel a szolgáltatóban az ellátási felelősnek itt nem szükséges tulajdoni hányadot biztosítani, és ez a társaság működésében “leegyszerűsítheti” a döntéshozatali eljárásokat.

A kiíró/koncessziót adó/ajánlatkérő oldaláról nézve az első izgalmas kérdés, amellyel egy ilyen ügylet előkészítésénél szembesülünk — és amely egyben alapvetően meghatározó lesz azokra a jogi kérdésekre, amelyek a koncessziós üzemeltetéssel kapcsolatban felmerülnek —, az az ellátási területen elérhető felhasználói egyenérték.

Figyelemmel a Vksztv. 27. § (1) bekezdésére, amennyiben a koncesszió tárgyát képező ellátási területen elérhető felhasználói egyenérték eléri, vagy meghaladja a 150.000-et, úgy a kiíró/ajánlatkérő kötelezheti a pályázót, hogy koncessziós társaságot hozzon létre.[7]

 

Amennyiben az adott ellátási területen a felhasználói egyenérték nem éri el a 150.000-et, úgy a koncessziós társaság létrehozását nem lehet kötelezően előírni. Más kérdés, hogy a koncesszor, a pályázat nyertese a Vksztv 27. § (2) bekezdése alapján saját elhatározásából akkor is létrehozhat koncessziós társaságot a Vksztv. 27. § (2) a.) és b.) pontjaira figyelemmel, ha azt a Kiíró nem teszi kötelezővé.

 

Tegyük fel most, hogy adott esetben az ellátásért felelős által koncesszióba adott ellátási területen nem áll rendelkezésre a 150.000-es felhasználói egyenérték, és a pályázó nem is kíván saját elhatározásából koncessziós társaságot létrehozni.

 

Ebben az esetben nem nagyon képzelhető el más megoldás, mint hogy maga a koncesszor, azaz a pályázó nyújtsa a koncessziós szolgáltatást (ivóvíz/szennyvízszolgáltatást). Ez egyidejűleg azt is feltételezi, hogy a koncesszor nem lehet más, mint egy jelenleg is működési engedéllyel rendelkező víziközmű szolgáltató, tekintettel arra, hogy egyébként nem felel meg a Koncessziós tv. 8. § (3) bekezdésében a Vksztv 35. §-ában foglalt feltételeknek.

 

Ezek a kondíciók a jelenlegi magyar víziközmű piacon jelentősen leszűkítenék a szóba jöhető pályázók körét, tekintettel arra, hogy a nemzeti tulajdonban álló szolgáltatók mellett csak azok a jelenleg nem nemzeti tulajdonban álló szolgáltatók jöhetnének számításba, amelyek a Vksztv. hatályba lépésekor a Vksztv. 83. § (2) bekezdésére tekintettel megőrizhették üzemeltetési jogosultságukat. [8]

 

Tovább szűkíti még ezt a személyi kört is, hogy a 2012. július 15-én üzemeltetési jogviszonnyal rendelkező, nem nemzeti tulajdonban álló szolgáltatók is csak a törvény hatályba lépésekor már megkötött üzemeltetési, vagy erre irányuló jogviszonyukban meghatározott időpontig rendelkeznek üzemeltetési jogosultsággal. Ez az időtartam viszont könnyen rövidebb lehet, mint egy napjainkban kiírásra kerülő koncessziós időtartam.

 

Például, ha egy privatizált víziközmű szolgáltató, amely a Vksztv. 37. § (5) bekezdés és a Vksztv. 83.§ (2) bekezdése alapján ugyan rendelkezik érvényes szolgáltatói engedéllyel, viszont valamely ellátásért felelőssel még a Vksztv. hatálybalépése előtt megkötött szolgáltatási szerződése néhány év múlva lejár. Egy ilyen szolgáltató a Vksztv. 16. §-ában meghatározott tulajdonosi struktúra miatt nem hosszabbíthatja meg a szolgáltatási engedélyét, mivel az a Vksztv. 83. § (3) bekezdése miatt új jogviszony létesítésének minősülne. Amennyiben a koncessziós beszerzés pályázati feltételei eleve nem tartalmaznak megszorításokat a szolgáltatói engedély időtartamának vonatkozásába, úgy jogilag ezek a cégek ugyan indulhatnának a pályázaton, azonban koncessziós társaság létrehozása nélkül a pályázat teljesítésére nem lennének képesek, hiszen időközben megszűnne a szolgáltatói jogosultságuk.

 

Az a konstrukció, hogy az üzemeltetést közvetlenül a koncessziós pályázat győztese/koncesszor/ ajánlattevő lássa el, üzemeltetési szempontból könnyen kezelhető.  Ebben az esetben a szolgáltatási és működési engedély megadásának folyamata is viszonyleg egyszerű, hiszen a MEKH egy már engedéllyel rendelkező szolgáltató alkalmasságát vizsgálja.

 

Személyes véleményem szerint ugyanakkor a koncesszió intézményének lényegét tekintve (lehetőség szakmai vagy pénzügyi befektető bevonására) ez a megoldás meglehetősen versenykorlátozó, hiszen csak a már szolgáltatási engedéllyel rendelkező víziközmű cégeknek ad lehetőséget, és a nem kizárólag nemzeti tulajdonban álló elenyésző számú szolgáltató (fentebb említett időbeli korlátozás miatt is) így is hátrányt szenved. Itt a Vhr.-ben az engedélyezésre meghatározott egyéb feltételekkel még nem is számoltam (40 km, stb.).

 

Tegyük fel, hogy a példaként említett koncessziós pályázaton olyan szakmai és/vagy pénzügyi befektető kíván részt venni, amely nem rendelkezik belföldön szolgáltatási engedéllyel rendelkező víziközmű cégben tulajdoni részesedéssel.

 

Alapesetben az első kérdés ismét csak az, hogy a koncesszió tárgyát képező ellátási területen fennáll-e a 150.000-es felhasználói egyenérték? Amennyiben fennáll, úgy a helyzet viszonylag egyszerű: A koncessziós pályázat nyertese koncessziós társaságot hoz létre, amely víziközmű szolgáltatási és üzemeltetési engedélyért fordul a MEKH felé. (Az már más kérdés, hogy kap-e üzemeltetési engedélyt, de erre a problémára később térek ki.)

 

Az eset akkor válik különösen érdekessé, ha a koncesszióba adott ellátási terület nem felel meg a Vksztv. 37.§ (2) bekezdés b.) pontjában meghatározott feltételnek, vagyis nincs meg a 150.000-es felhasználói egyenérték. [9]

 

Ebben az esetben a kiíró/ajánlatkérő nem kötelezheti a pályázót a koncessziós társaság megalapítására (enélkül viszont nem tudna üzemeltetni, mint láthattuk), de amennyiben az mégis úgy dönt, hogy koncessziós társaságot hoz létre, úgy a Vksztv. 27. §-a alapján az így létrehozott koncessziós társaságnak - természetesen a Vksztv.-ben és a Vhr-en előírt szakmai, pénzügyi stb. feltételek mellett - az alábbi feltételek valamelyikének kell megfelelnie:

 

a.) a koncessziós társaságot a 37. § (2) bekezdés d) pontjának figyelembe vételével kibocsátott működési engedéllyel rendelkező víziközmű-szolgáltató alapította, s annak szerződéses kötelezettségei teljesítéséért egyetemleges felelősséget vállalt, vagy

 

b) közös ajánlattevők esetén, közülük az a) pont szerinti működési engedéllyel rendelkező víziközmű-szolgáltató is tagja a koncessziós társaságnak, és annak szerződésszerű teljesítéséért egyetemleges felelősséget vállalt.

 

Vegyük először szemügyre a Vksztv. 27. § (2) bekezdés a.) pontja szerinti koncessziós társaságot:

 

Ha figyelmesebben megvizsgáljuk, akkor 27. § (2) bekezdés a.) pontja további megszorításokat tartalmaz a szóba jöhető személyi körre: a koncessziós társaságot olyan víziközmű szolgáltató alapította, amely az engedélyének megadásakor már rendelkezett a Vksztv. 37. §. (2) bekezdése szerint a 150.000-es felhasználói egyenértékkel és ez az “anya-szolgáltató” az így megalapított koncessziós társaság szerződéses kötelezettségeiért egyetemleges felelősséget vállalt.

 

Ahogy fentebb már említettem, vannak szolgáltatók, amelyek a Vksztv. korábban felhívott 83. § (2) bekezdésében foglaltakra tekintettel úgy kaptak szolgáltatási engedélyt, hogy az előírt felhasználói egyenértékkel nem rendelkeztek. Ezen szolgáltatók tehát ebből a személyi körből így kizárásra kerülnek. [10]

 

Itt meg kell jegyezni, hogy véleményem szerint hibásan fogalmaz a törvény, amikor a koncessziós társaságról múlt időben beszél - “alapította” kifejezést használ.

 

Mind a Koncessziós Tv. 20. §-a, mind a Kbtv. 140. §-a a koncessziós beszerzés nyertesének jövőbeli kötelezettségeként írja elő a koncessziós társaság megalapítását, ezzel szemben a Vksztv. 27. § (2) bekezdés a.) pontja már tényként kezeli annak megalapított jellegét. Ha egyszer a Vksztv. 27. § (2) bekezdése “Az engedélyezési eljárásban a koncessziós eljárás nyertesének döntése eredményeként alapított“ koncessziós társaságról beszél, akkor az azt feltételezi, hogy ez a koncessziós társaság a koncessziós beszerzés időpontjában még nem létezik, tehát a pályázat elnyerését követően a szolgáltatói engedély megszerzésének folyamatában kerül megalapításra.

 

Érdemes itt egy pillanatra megállni, és egy kicsit alaposabban megvizsgálni a kérdést: a Koncessziós Tv. 20. §-a a koncessziós társaság vonatkozásában annyit ír elő, hogy a koncessziós pályázat nyertesének 90 napon belül saját részvételével koncessziós társaságot kell alapítania, ugyanakkor a tényleges szabályozást az ágazati jogszabályhoz rendeli: “ha az ágazati jogszabály eltérően nem rendelkezik.”[11]

 

Esetünkben a Vksztv. mint ágazati jogszabály eltérő rendelkezést tartalmaz a Vksztv. 27.§ (2) bekezdés a.) pontja szerinti koncessziós társaságra, nevezetesen, hogy azt egy olyan működési engedéllyel rendelkező víziközmű szolgáltató alapította, amely működési engedélyének megszerzésének időpontjában már rendelkezett a 37. § (2) bekezdés b.) pontja szerinti felhasználói egyenértékkel. A Vksztv. ezen rendelkezése ugyanakkor nem tartalmaz olyan kitételt, hogy ebben a koncessziós társaságban a koncessziós pályázat nyertesének részesedéssel kellene rendelkeznie.  A törvény ilyen értelmezését erősíti meg a Vksztv. 27. § (2) bekezdés b.) pontja, amely viszont már kifejezetten rendelkezik arról, hogy a koncessziós társaság teljesítéséért felelősséget vállaló víziközmű szolgáltatónak részesedéssel kell rendelkeznie a koncessziós társaságban. Értelmezésem szerint tehát a Vksztv. 27.§ (2) bekezdés a.) pont szerinti társaságban előzetesen nem kell részesedéssel rendelkeznie, hiszen a törvény a jogalkalmazónak vagylagos választási lehetőséget kínál.

 

Ezen pont alapján — hangsúlyozottan teoretikusan —  elképzelhető egy olyan szituáció, melynek keretében egy ellátási területre a Vksztv. 27. § (2) bekezdés szerinti koncessziós pályázat kerül kiírásra, (tehát az ellátási területen a 150.000-es felhasználói egyenérték nem áll rendelkezésre), és azon olyan befektető indul, amely (még) nem rendelkezik belföldi, víziközmű szolgáltatási engedéllyel rendelkező társaságban tulajdonosi részesedéssel.

 

A pályázat elnyerését követően nem látom akadályát annak, hogy ez a pályázó/befektető megállapodjon egy Magyarországon víziközmű szolgáltatási engedéllyel rendelkező társasággal arról, hogy az (a szolgáltató engedéllyel rendelkező társaság) alapítson egy társaságot, amely koncessziós társaságként majd ellátja a koncessziós területen az üzemeltetést, és ezen koncessziós társaság szerződéses kötelezettségeiért ez az „anyacég” egyetemleges felelősséget vállaljon a Vksztv. 37.§ (2) bekezdés a.) pontja szerint.

 

Az esetek túlnyomó többségében ezt az alapítást elvégző „anyaszolgáltató” — tekintettel a Vksztv. szabályozásának sajátosságára — nemzeti tulajdonban álló gazdasági társaság lehetne.

 

Ebben az esetben az Nvtv. rendelkezései sem sérülnének, hiszen nincs akadálya annak, hogy a nemzeti tulajdonban álló gazdasági társaság újabb gazdasági társaságot alapítson, csupán az Nvtv.-ben szabályozott garanciális előírásokat kell betartani: tulajdonosi joggyakorló hozzájárulása stb. Teoretikusan még az állami regionális vízművek is létrehozhatnak ilyen társaságot, mivel nem esnek az Nvtv. 8. § (6) bekezdésének tilalma alá, hiszen a Vksztv. 16. §-ára tekintettel egyik sem áll kizárólagos állami tulajdonban, az időközben végbement integrációs folyamat eredményeként települési önkormányzatok is bekerültek a tulajdonosi körbe.

 

Figyelembe véve a Vksztv. rendelkezéseit innen két szélsőséges modell is elképzelhető: Az egyik, hogy a Vksztv. szó szerinti értelmezése értelmében a koncesszió nyertese nem is vesz részt a koncessziós társaságban, hiszen a Vksztv. 27. § (2) bekezdés a.) pontja erre nem kötelezi.

 

Ezzel szemben felvethetnénk, hogy ebben az esetben a Koncessziós tv. 20. § (1) bekezdésében foglaltakat kell alkalmazni (saját részvételével belföldi gazdasági társaságot kell alapítania). Ugyanakkor a törvény azt is hozzáteszi, hogy: ha az ágazati törvény eltérően nem rendelkezik. Értelmezési kérdés, hogy a jelen esetben a Vksztv. mint ágazati törvény nem írja elő a pályázó/koncessziós pályázat nyertesének részvételét a koncessziós társaságban szó szerint, akkor ezt eltérő rendelkezésnek kell-e tekinteni? Véleményem szerint a koncessziós törvény alapelveit figyelembe véve, az a jogszabály elvárása, hogy a koncessziós pályázat nyertese/ajánlattevő/ koncesszor valamilyen részesedéssel rendelkezzen a koncessziós társaságban, ugyanekkor ennek mértéke nem meghatározott. Személyes véleményem szerint ez legalább 1 db üzletrész, vagy legalább 1 részvényt kell, hogy jelentsen.

 

A másik szélsőséges modell ennek éppen az ellenkezője: miután működési engedéllyel rendelkező víziközmű szolgáltató cég megalapította a koncessziós társaságot az abban fennálló részesedését átruházza a koncessziós pályázat nyertesének. Ha az adott víziközmű szolgáltató társaság nem többségi állami vagy önkormányzati tulajdonba van (és működési engedélyének megszerzésekor rendelkezett a szükséges felhasználó egyenértékkel) akkor ennek semmilyen különösebb akadálya nincs. Ha nemzeti tulajdonban van, akkor a részesedés átruházásához már be kell tartani az Nvtv. 8. § -ában foglaltakat.

 

Nyilván az alapítást végző víziközmű társaságnak a koncessziós időszak végéig garantálnia kell a koncessziós társaság szerződéses kötelezettségeinek teljesítését (amely nem esik egybe a koncessziós szerződésben foglalt kötelezettségek teljesítésével, hiszen az a koncesszor kötelessége), ez azonban a koncesszor és az alapítást elvégző társaság közötti üzleti megállapodással könnyen megoldható. (A koncesszor kvázi garanciát vásárol a víziközmű szolgáltató cégtől.)

 

Ismét szeretném hangsúlyozni, hogy ez csak egy teoretikus jogi okfejtés, hiszen az üzleti életben egy ilyen jogügylet gazdasági racionalitása a magyar víziközmű piacon ma nehezen elképzelhető, nevezetesen, hogy a jelenlegi jogszabályi, és főleg pénzügyi körülmények között egy befektető olyan ellátási területért harcoljon, amelyen még a 150.000-es felhasználói egyenérték sem áll fenn. Ráadásul a későbbi, a Vhr. rendelkezéseit érintő elemzés szerint kétséges, hogy az így megalapított koncessziós társaság egyáltalán kaphat-e üzemeltetési engedélyt az adott ellátási területre!

 

Jóval könnyebben illeszthető a gyakorlatba a 27. § (2) bekezdés b. ) pontjában található kitétel: ez a rendelkezés közös ajánlat-tevőkből indul ki, és azt feltételezi, hogy a koncesszióba kiírt ellátási területen nem áll rendelkezésre a 150.000 -es felhasználói egyenérték, ezért a koncessziós társaságban olyan víziközmű szolgáltató cégnek kell részesedéssel rendelkeznie, amely a működési engedélyének megszerzése időpontjában már rendelkezett a 150.000-es felhasználó egyenértékkel, és ennek a szolgáltatói engedéllyel rendelkező cégnek a koncessziós társaság szerződéses kötelezettségeinek teljesítéséért egyetemleges kötelezettséget kell vállalnia.[12]

 

Itt egy pillanatra ismét álljunk meg, és vizsgáljuk meg mit jelent tulajdonképpen a jogszabály azon kitétele, hogy a pályázaton konzorciumi tagként induló víziközmű szolgáltatónak a koncessziós társaság „szerződéses kötelezettségeinek teljesítéséért” egyetemleges felelősséget kell vállalnia?

 

Megint csak azzal szembesülünk, hogy a jogszabály nem kellő alapossággal fogalmaz egy jogintézmény vonatkozásában, és ezért némi jogbizonytalanság keletkezik: az a megfogalmazás, hogy a már szolgáltatási engedéllyel rendelkező víziközmű szolgáltatónak  a koncessziós társaság minden szerződéses kötelezettségéért egyetemleges felelősséget kell vállalnia nyilván helytelen, és némileg igazságtalan is a konzorciumi partnerként induló víziközmű szolgáltató céggel szemben, hiszen a koncessziós társaság olyan kötelezettségeiért is helyt kell állnia, ami nem is függ össze a koncessziós társaság víziközmű szolgáltatási tevékenységével. Ilyen lehet például a Vksztv. 43. § (4) bekezdésében meghatározott vállalkozási tevékenység is, de bármely olyan szerződés is, amely nem kötődik kifejezetten a koncessziós társaság, mint víziközmű-szolgáltató közérdekű tevékenységéhez.

 

A jogszabály értelmezéséből egyértelműen kitűnik, hogy ez a rendelkezés azért került bele a törvénybe, mert az adott esetben a koncessziós társaság nem tudja felmutatni a szolgáltatói engedély alapjául szolgáló 150.000-es felhasználói egyenértéket, így a jogalkotó biztosítani akarta, hogy a koncessziós társaság egy pénzügyileg erős és a szakmai feltételekkel már rendelkező víziközmű szolgáltatóval “garantáltassa” az üzemeltetési és ellátási biztonságot. Helyesebb lenne azonban ezeket a feltételeket egyértelműen tisztázni a jogszabály szövegében.

 

Megjegyzem, hogy teoretikusan itt is lehetséges, hogy olyan, már működési engedéllyel rendelkező víziközmű-szolgáltató vegyen részt a koncessziós társaságban, amely megfelel a Vksztv. 37. (2) bekezdés b.) pontjának, de szolgáltatási engedélyét a Vksztv. 83. § (2) bekezdésére tekintettel kapta, viszont szolgáltatási engedélye a kiírt koncessziós pályázat időtartama előtt már lejár.

 

Hogy állunk ebben az esetben az egyetemleges felelősségvállalással?  

 

Megállapíthatjuk, hogy miután a törvény szó szerint nem egyfajta „szakmai felelősségvállalást” kíván meg ettől a pályázótól, ezért elképzelhető olyan szituáció, amelyben a koncessziós társaság tagjaként a garanciát nyújtó víziközmű üzemeltető társaság a koncesszió időtartama alatt elveszti ugyan szolgáltatói engedélyét, ugyanakkor, mint jogi személy továbbra is fennmarad, és ezzel a törvényi feltételeknek gyakorlatilag eleget is tesz formailag. (Hiszen a Vksztv., de a Vhr. sem kíván folyamatos rendelkezésre állást, csupán egy alkalommal megteendő nyilatkozatot: „kötelezettséget vállalt”.)

 

A jogalkotó célja viszont nyilvánvalóan nem ez volt, hanem éppen a fentebb említett „szakmai háttér” biztosítása, ezért mindenképpen szabályozást igényelne tehát az a kérdés, hogy ilyen esetben pontosan mit értünk a koncessziós társaság tagjának helytállási kötelezettségei alatt?

 

Térjünk most vissza az alapesethez: adott tehát egy ellátási felelős, vagy ellátási felelősök közössége, amely szeretne magántőkét bevonni a víziközmű szolgáltatásba. A korábbi szolgáltató táraság működési engedélye valamilyen oknál fogva megszűnik. Az ellátási területen a 150.000-es felhasználó egyenérték nem áll rendelkezésre, ezért az ajánlatkérő nem írhatja elő koncessziós társaság alapítását, és a pályázó sem kíván ilyet alapítani.

 

Tegyük fel, hogy ezen koncessziós pályázaton mégis indulni kíván egy megfelelő szolgáltató, amely koncessziós társaság alapítása nélkül, közvetlenül kívánja megoldani a víziközmű üzemeltetést. A pályázaton a legjobb ajánlatot teszi, és megnyeri a koncessziós beszerzést, koncessziós szerződést köt az adott ellátásért felelőssel.

 

Ezt követően a Vhr. rendelkezései szerint üzemeltetési engedélyt kell kérnie a koncesszió tárgyául szolgáló ellátási területre, és már meglévő szolgáltatási engedélyének módosítását kell kérnie a MEKH-től a koncesszióval érintett terület vonatkozásában.

 

Ebben az esetben viszont a Vhr. 32.§ -ában foglaltakkal kell szembesülnie:

 

“32. § (1) A víziközmű-szolgáltatói engedéllyel kapcsolatos eljárás során a víziközmű-szolgáltatás hatékony üzemszervezési feltételeinek megteremtése érdekében a Hivatal megvizsgálja az üzemeltetés hatékonyságát és mérlegeli annak hatásait.

(2) A Hivatal nem ad a kérelmezőnek működési engedélyt az ellátási területként megjelölt települést vagy településeket közvetlenül ellátó víziközmű-rendszerek üzemeltetésére, ha

a) az eljárás tárgyát képező ellátási terület és a már engedélyezett ellátási terület, földrajzilag nem összefüggő és ez az üzemeltetés hatékonyságát nehezíti, és

b) ott az üzemeltetni kívánt víziközmű-rendszerekre nézve a Hivatal által elismert felhasználói egyenérték nem éri el a 100 000-et.

(3) A Hivatal nem mérlegelheti az egymással földrajzilag össze nem függő ellátási területek közötti távolságnak az üzemeltetés hatékonyságára gyakorolt hatását, ha a különálló ellátási területek egymáshoz legközelebb eső települései a belterület határától számítottan 40 km-t meghaladó távolságra fekszenek közúton”

 

Emellett is láthatjuk, hogy a Vhr. máris tovább korlátozza a lehetséges pályázók körét, hiszen csak olyan szolgáltató jöhet számításba:

·         aki már eleve rendelkezik víziközmű szolgáltatói engedéllyel, tehát csak működő belföldi víziközmű szolgáltató cég lehet,

·         aki szolgáltatási engedélyének megadásakor már rendelkezett a 150.000-es felhasználó engedéllyel,

·         és: akinek a jelenlegi szolgáltatási területe és a koncesszióval érintett ellátási területe között nincs nagyobb távolság, mint a Vhr. 32.§ (3) bekezdésében meghatározott 40 km.

 

Igencsak kétségessé teszi az egész koncessziós üzemeltetés jogintézményét, ha ilyen körben szűkítjük le a lehetséges pályázók körét. Joggal merül fel a kérdés, hogy vajon mennyiben lehet motivált egy ellátásért felelős és egy nemzeti tulajdonban álló szolgáltató, hogy egy ennyire “macerás” koncessziós beszerzést folytasson le, ha egyszer az engedélyezési eljárás során úgyis a Vhr. 32. §-ában meghatározott feltételekbe ütközik, miközben a szóba jöhető szolgáltatókkal a Vksztv. 29. § (1) bekezdés alapján koncessziós beszerzés nélkül is köthet bérleti üzemeltetetési szerződést? [13]

 

Ahogy a jelen munka bevezető gondolataiban is rögzítettem, a koncessziós üzemeltetés számos hátránya mellett az egyetlen lehetséges üzemeltetési forma, ahol szakmai vagy pénzügyi befektető bevonására van lehetőség a víziközmű üzemeltetésbe.

 

Ahogy azt a fentiekben részletesen kifejtettem — koncessziós társaság alapítása nélkül — olyan szakmai, vagy pénzügyi befektető, amely ma Magyarországon nem rendelkezik egy belföldi, működési engedéllyel bíró víziközmű társaságban tulajdoni részesedéssel, gyakorlatilag nem tud koncessziós pályázaton részt venni (hiszen nem tudja teljesíteni magát a koncessziós szolgáltatási tevékenységet).

 

Tegyük fel, hogy az alapesetben meghatározott feltételekkel kiírt koncessziós pályázaton részt kíván venni egy külföldi befektető, akár egy pénzügyi befektetővel konzorciumban indulva. A koncessziós beszerzés lefolytatását követően, ha a pályázat eleve nem írja elő, akkor a Vksztv. 27. § (2) bekezdésében foglalt lehetőséggel élve koncessziós társaságot hoz létre, amely aztán szolgáltatói működési engedéllyel fordul a MEKH felé a koncesszióra kiírt ellátási terület víziközmű rendszereinek üzemeltetéséért.

 

A kérdés, hogy kaphat-e ez a koncessziós társaság víziközmű szolgáltatói engedélyt, és működési engedélyt?

 

A jelenleg hatályos jogszabályok szerint úgy tűnik, hogy nem:

 

A koncessziós tv. továbbra is alkalmazandó 21. §-a szerint:

 

“21. § (1) Ha a koncesszió-köteles tevékenység folytatását külön jogszabály hatósági engedélyhez köti, a koncessziós társaság tevékenységét csak ennek birtokában folytathatja. Semmis a koncessziós szerződésben foglalt azon kikötés, mely szerint az állam, illetőleg az önkormányzat nevében aláíró személy, illetve szerv a hatósági engedély kiadására előzetesen kötelezettséget vállal.

(2) A hatósági engedély visszavonása, illetőleg az illetékes államigazgatási szervnek a jogellenes állapot megszüntetéséig a koncesszió-köteles tevékenység folytatását megtiltó határozata a koncessziós szerződést nem teszi érvénytelenné.

(3) Ha a koncessziós társaság a koncessziós szerződés megkötésétől, illetőleg a hatósági engedély visszavonásáról rendelkező, valamint a tevékenység gyakorlását megtiltó határozat közlésétől számított hat hónapon belül nem válik a tevékenység gyakorlására jogosulttá, az állam, illetőleg az önkormányzat nevében eljáró személy, illetve szerv a koncessziós szerződést felmondhatja.”

 

Esetünkben a koncessziós szolgáltatási tevékenységhez, azaz a víziközmű szolgáltatáshoz szükséges víziközmű szolgáltatói engedélyt és működési engedélyt a Vksztv. 35. §-a alapján a Vhr. II. fejezetében foglaltak szerint adja ki MEKH.

 

A pályázati eljárást a Kbtv. rendelkezéseinek alkalmazása mellett — a koncessziós tv. specialitásait is figyelembe véve —  a Vhr. rendelkezései szerint kell lefolytatni. A problémát itt is az jelenti, hogy a Vksztv.-hez hasonlóan a Vhr. csak nagyon hanyagul, és homályosan kezeli a koncesszió kérdéskörét.

 

Esetünkben, amikor egy külföldi szakmai befektető és egy pénzügyi befektető konzorciuma indul egy koncessziós pályázaton, és az engedélyezési eljárásban koncessziós társaságot hoz létre, az így újonnan alapított koncessziós társaság fordul engedély iránti kérelemmel a MEKH felé.

 

Mindenekelőtt egy újonnan alapított koncessziós társaság működési engedélye a Vhr. 32. § (2) bekezdés b.) pontjába fog ütközni:

„b) ott az üzemeltetni kívánt víziközmű-rendszerekre nézve a Hivatal által elismert felhasználói egyenérték nem éri el a 100 000-et.”

 

Egy újonnan alapított koncessziós társaságnak akkora az üzemeltetési területe, amire a koncessziót kiírják. Mármost, ha azon – az alappéldából kiindulva – nem áll fenn a 100.000-es egyenérték, akkor hiába volt egy működési engedéllyel rendelkező szolgáltatóval történt alapítás, vagy egyetemleges kötelezettségvállalás, mert a koncessziós társaság nem kaphat működési engedélyt. Megállapíthatjuk tehát, hogy ha olyan ellátási területre írnak ki koncessziós pályázatot/koncessziós beszerzést, amelyen a felhasználói egyenérték nem éri el a 100.000-et, akkor azon csak olyan működési engedéllyel rendelkező szolgáltató indulhat el, amely a koncessziós tevékenységet saját maga kívánja ellátni.

 

Menjünk tovább: amennyiben figyelembe vesszük, hogy a Kbtv. és a Koncessziós tv. rendelkezései mellett a Vhr. rendelkezései szerinti pályázati eljárást is le kell lefolytatni, úgy nagyon elgondolkodtató, hogy a pályázati eljárás kötelező tartalmi elemei közé tartozik, hogy a Vhr. 5. § (2) bekezdés b.) pontja szerint a pályázónak csatolnia kell a hatályos víziközmű szolgáltatói engedélyének másolatát.

 

Mármost egy frissen alapított koncessziós társaságnak nincs ilyen.

 

Irányadó hivatali gyakorlat hiányában kérdéses, hogy a MEKH hogyan kezeli ezt a kérdést: vajon eleve úgy értelmezi, hogy koncessziós társaság esetén ez a pont értelemszerűen elhagyható?

 

A Vhr. nem ad támpontot arra, hogy ennek a mellékletnek a csatolása elhagyható lenne.

 

Ettől függetlenül nem nagyon adódik más megoldás a helyzet kezelésére, minthogy a Hivatal az engedélyezési eljárás során ezt a rendelkezést értelemszerűen nem veszi figyelembe, hiszen ellentmondana a Vksztv. 27. § (2) bekezdésében foglaltaknak, amely újonnan megalapított koncessziós társaságról beszél.

 

A Vhr. egyébként azt is előírja az 5. § (2) bekezdés c.) pontjában, hogy a pályázónak csatolni kell a pályázat kiírását megelőző 3 évben véglegessé vált, a Vksztv. 3. § (2), (3) és (5) bekezdésein alapuló hatósági határozatok másolatait.

 

Sajnos a Vksztv. hatályba lépését követően a koncesszióval kapcsolatosan csak nagyon kevés joggyakorlatra tudunk támaszkodni:

 

A jelen munka elkészítésekor az egyetlen ismert eset, ahol a MEKH koncessziós üzemeltetést hagyott jóvá, a Felsőzsolca által kiírt koncessziós pályázat, ahol az egyetlen pályázó az Északmagyarországi Regionális Vízművek Zrt. volt, amely koncesszorként saját maga látja el az üzemeltetést.

 

Megjegyzendő azonban, hogy az iratanyag némileg hiányos, a rendelkezésre álló adatok alapján Felsőzsolca Önkormányzata ivóvíz-ellátás koncessziós szerződés keretében történő ellátására pályázati eljárást írt ki, amelyet előzetesen benyújtott a MEKH-nek, amely azt KSFO 2015/849-4(2015) számú határozatával jóvá is hagyta[14], azonban 2016-ban a pályázati anyag átdolgozásra, majd ismételt benyújtásra került a MEKH-nek.[15]

 

A MEKH KSFO 2016/689-3 (2016) számú határozatában a pályázati kiírást ismét jóváhagyta. Érdekes körülmény, hogy a határozat a pályázat tartalmi elemei között kitért arra, miszerint a pályázati dokumentáció előírja, hogy a Vksztv. 3.§ (2), (3), (5) bekezdésein alapuló határozatokat a megelőző három évből csatolni kell. A határozat szerint “ezzel kapcsolatban megállapítható, hogy a Vhr. - a jelenleg hatályban lévő - 5.§ (2) bekezdésének c.) pontjában foglalt rendelkezés került beemelésre a pályázati dokumentációba, ugyanakkor a Vksztv. hatályos szövegezését figyelembe véve megállapítható az is, hogy a Vksztv. 2016. július 4. napján hatályba lépett módosításai értelmében a hivatkozott bekezdések a Vksztv. 5/E.§-ában kerültek meghatározásra”[16]

 

Felsőzsolca Város Önkormányzatának web lapján közzétett hirdetmény alapján tudjuk, hogy a koncessziós pályázati kiírás 2016. augusztus 15-én megtörtént[17]. A hirdetménnyel kapcsolatban érdekes megjegyezni, hogy bár a Koncessziós tv.-re és a Vksztv.-re hivatkozik, a Kbtv.-t meg sem említi, ugyanakkor valamilyen oknál fogva hivatkozik a Vízgazdálkodásról szóló 1995. évi LVII. törvényre, ami éppen nem probléma, bár annak 4. § (4) bekezdése szerint a víziközmű üzemeltetéssel kapcsolatos kérdéseket a Vksztv. rendezi.[18]

 

Felsőzsolca Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2016. november 16-án tartott zárt ülésének jegyzőkönyvi kivonatából tudjuk, hogy a pályázaton egyedül az Északmagyarországi Regionális Vízművek Zrt. indult, és az Önkormányzat ezt a pályázót ki is hirdette győztesként. [19]

 

Amint láthatjuk tehát, a koncessziós üzemeltetéssel a legnagyobb probléma a szabályozás elégtelen volta. A Vksztv. és a Vhr. nem szentel elegendő figyelmet ennek a jogintézménynek a részletes szabályozására, ennek következtében a szabályozás több helyen is ellentmondásos, illetve végrehajthatatlan.

 

A probléma a koncessziós üzemeltetés nagyságrendje miatt most még nem tűnik jelentősnek, hiszen – éppen a szabályozás elégtelen volta miatt – a koncessziós üzemeltetési forma rendkívül visszaszorult a gyakorlatban.  A MAVÍZ 2015-ös ágazati helyzetképe szerint a víziközmű üzemeltetési szerződések mindössze 10%-a volt koncessziós szerződés.[20]

 

Ugyanakkor az Európai Uniós elvárásoknak való megfelelés mellett a víziközmű szektor jelenlegi problémái miatt időszerű lenne a szabályozás újragondolása, az irányadó jogszabályok, főleg a Koncessziós tv,. a Vksztv és a Kbtv. rendelkezéseinek harmonizálása, és egy áttekinthető, racionális szabályozás végrehajtása a koncessziós üzemeltetés kapcsán.

 

Most úgy tűnik, hogy átestünk annak a vízilónak a másik oldalára, de még nem késő, hogy visszamásszunk, és megtartsuk az egészséges egyensúlyunkat a nyeregben, ami a biztonságos haladáshoz szükséges.

 

 

 

---

[1] A privatizáció negatív tapasztalataival kapcsolatosan ajánlom: Szilágyi János Ede: Vízjog, aktuális kihívások a vizek jogi szabályozásában (Miskolci Egyetem 2013) 180- 196. oldalak

[2] lásd Vksztv. 16.§ (6) bekezdés

[3] Vksztv. 37. §. (3) A (2) bekezdés d) pontjában meghatározott követelménynek eleget nem tevő kérelmező működési engedély iránti kérelme nem utasítható el, ha a kérelmező 2011. december 31. előtt megkötött és hatályos üzemeltetési szerződéssel rendelkezik és működési engedély iránti kérelmének elutasítása Magyarország által megkötött nemzetközi beruházásvédelmi szerződés rendelkezéseibe ütközik

[4] Az ellentétből való következtetés

[5]  a közvetlen részvételt abban az értelemben értem, hogy bizonyos esetben részben vagy egészben magántulajdonban álló, és érvényes szolgáltatási engedéllyel rendelkező magyar víziközmű szolgáltató közvetlenül, koncessziós társaság nélkül láthatja el a szolgáltatást

[6]  Természetesen itt arra is figyelemmel kell lenni, hogy az adott víziközmű szolgáltató társaság a Vhr. rendelkezési alapján kaphasson működési engedélyt az adott területre.

[7] A Kbtv. 140.§ (1) bekezdése ezt a kérdést projekt társaság szabályozásával kezeli, ami esetünkben - figyelemmel a Kbtv 8.§-ára is - a koncessziós társaságot - mint „projekt társaságot” fogja jelenteni.

[8] Vksztv. 83. § (1) A (2) bekezdésben foglaltak kivételével, a 2012. július 15. napját megelőzően megkötött üzemeltetési szerződés e törvény rendelkezéseivel ellentétes rendelkezései nem alkalmazhatók.

(2) A 2012. július 15-ét megelőzően jogszerűen és jóhiszeműen szerzett jogokat és kötelezettségeket e törvény 16. §-ának és 29. §-ának rendelkezései nem érintik.

(3) A 2012. július 15-ét megelőzően létrejött üzemeltetési szerződés időtartamának meghosszabbítása új jogviszony létesítésének minősül.

 

[9] A Vhr. 32. § (2) bekezdés b.) pontja szerint az ilyen üzemeltetési terület sem lehet kisebb 100.000 felhasználói egyenértéknél, mert ebben az esetben a Hivatal nem adja meg az üzemeltetetési engedélyt.

[10] Pl. a Törsvíz Kft. Budaörsön, bár ennek éppen 2018. április 8-án járt le a szolgáltatási engedélye.

[11] Koncessziós tv. 20. § (1) A koncesszió-köteles tevékenység folytatására - ha ágazati törvény eltérően nem rendelkezik - a koncessziós szerződést aláírónak az aláírástól számított kilencven napon belül saját részvételével belföldi székhelyű gazdasági társaságot (a továbbiakban: koncessziós társaság) kell alapítania. A határidő elmulasztása esetén az állam, illetve az önkormányzat a koncessziós szerződést felmondhatja.

 

[12] Itt is érvényes azonban a Vhr. 32. § (2) bekezdésben foglalt korlátozás, hogy a koncesszióra kiírt üzemeltetési területen a 100.000 -es felhasználói egyenértéknek fenn kell állnia, különben a MEKH nem adja ki a működési engedélyt.

 

[13] Vksztv. 29. § (1) A nemzeti vagyonról szóló törvénynek az állam és a helyi önkormányzat kizárólagos tevékenységeire vonatkozó rendelkezései értelmében koncessziós eljárás lefolytatása nélkül hozható létre üzemeltetési jogviszony, amennyiben e törvény 16. § (6) bekezdése szerinti feltételek is teljesülnek (bérleti-üzemeltetési szerződés).

 

[14] http://www.mekh.hu/download/b/7f/10000/6418_2015_palyazati_kiiras_jovahagyasa.pdf (2018.04.02),

[15] Megjegyzendő, hogy az első pályázati kiírás még csak a víziközművek üzemeltetésre vonatkozott, az átdolgozott pályázati anyag már az ivóvíz víziközművek koncessziós üzemeltetésére.

[16]  http://www.mekh.hu/download/a/b8/20000/KSFO_2016_689_3.pdf (2018.04.02)

[17] http://www.felsozsolca.hu/?page=varosi_hirek_bovebb&id=1036 (2018.04.02)

[18] Vgtv. 4.§ (4) bekezdés A helyi önkormányzat víziközmű-működtetés és víziközmű-szolgáltatás tekintetében felmerülő, vízügyi tevékenységektől és vízügyi igazgatástól elkülönült feladatait a víziközmű-szolgáltatásról szóló törvény szabályozza

[19] www.felsozsolca.hu/useruploads/files/16-November-j%2016.pdf (2018.04.02)

[20] http://www.maviz.org/system/files/kpmg-maviz_vizikozmu_agazati_helyzetkep_20150513.pdf (2018.04.02)

---